Kristen Proby - Tarts ​velem!

Amikor Natalie Conner békés reggeli sétájára indult, hogy fényképeket készítsen a parton, nem számított rá, hogy összetűzésbe keveredik egy szexi idegennel. Különben is, miből gondolja, hogy a lány őt akarja lefényképezni? Ki ez a férfi? Egy dolog azonban biztos: rendkívül vonzó és hihetetlenül romantikus – Natalie sebzett lelkének pedig most épp erre van szüksége. Luke Williams csupán egy kis magányra vágyik, így a feléje szegezett újabb fényképezőgép látványától azonnal a lencse mögötti szépségnek esik. Amikor rájön, hogy a lánynak fogalma sincs róla, ki is ő, felébred benne a kíváncsiság

Natalie és Luke kapcsolata szinte mámorítóan tökéletes. Szinte az egyetlen igazi konfliktus forrás kettőjük között az, hogy a férfi nem árulja el pár napig, hogy ki is ő valójában. Az pedig, hogy egyébként féltékeny Nat szingli férfi ügyfelére, nem igazán tudható be vitának. Mind a ketten odáig vannak a másikért és vissza, ezen nincs mit szépíteni. Ebben a rózsaszín ködben természetesen az ember nem veszi észre a másik hibáit, nem mintha a Luke-nak olyan sok lenne. Az állandó rózsamániája és az, hogy lesi a nő minden kívánságát azt hiszem legalábbis nem sorolható ide. A történet azon kívül, hogy két ember hogyan lesz szerelmes szinte első látásra nem is nagyon szól másról, illetve kb minden 3. oldalon kettyinetenek egyet a biztonság kedvéért. Ennyi.

Talán annyiban nem kiszámítható a könyv, hogy vártam már, hogy történjen valami, rabolják el a csajt, vagy tűnjön fel a színen egy elvakult exbarátnő, ahogyan ez rend szerint szokott. De nem, úgyhogy csalódottan elfogadtam, hogy ez egy rózsaszín könyv és kész.

Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy kié lesz a következő könyv. Julesből már egy kicsit többet nézek ki, remélem magasabb szinvonalt üt majd meg  a sztorija, kicsit változatosabb és kevésbé nyálas lesz. Ez egy kb 10 könyvből álló sorozat első kötete volt, lényegében felvezetés, annak esetleg elment.

Nos ha már találtam egy ilyen képet, akkor nem tudom megállni, bár ő örök 4es (<4), de nézzük hogyan mutatna Luke-ként.

Értékelés: 3/5

Műfaj: Romantikus

Sorozat: Velem Seattle-ben

Ajánló
Kommentek
  1. Én