Lascar - Szemérem

A teológiára járó jóképű, húszéves srác új lapot nyit az életében – otthagyja a főiskolát, saját lábára áll, és beleveti magát a felnőtt élet vonzó és izgalmas világába. Elhelyezkedik az éjszakai életben, és szabadjára engedve vágyait perzselően érzéki erotikus kalandokba merül. Amint felvállalja igazi énjét, megkap mindent, amire vágyik: szenvedélyt, intimitást, pénzt, szeretetet… és még előtte az élet…

Martin a teológia szakos hallgató otthagyja a főiskolát és új életet kezd. Kezdi azzal, hogy totál lezűllik és leszegényedik. Szerencséjére apja egyik barátja a szárnyai alá veszi és szerez neki munkát. Fél munkaidőben egy kocsmában dolgozik a másik felében pedig egy érdekes night club-ban. Magánélete azonban nem egyszerűsödik az által, hogy végre van keresete és lakása. Egyre másra szűri össze a levet a lányokkal, így érthető módon eltávolodnak egymástól az eddigi csajával, bár végül a lány adja ki az útját. A kocsmában azonban igaz barátokra lel, akikre mindig számíthat, így bár kallódik még a lelkem - bár az ő korában ki nem - úgy néz ki, hogy sikerül biztos bázist kiépítenie maga körül.

Nos ez a könyv valóban nem az aminek látszik. Egyszerű, sablonos, erotikus könyvre számítottam ehelyett kaptam egy nem is tudom  mit.. irónikus önvallomást? De ez ne tévesszen meg senkit sem, mert szerintem vicces volt és szórakoztató. Azután, hogy túltettem magam a sokkon, hogy itt teljesen mást fogok kapni, mint amire vártam, azon vettem észre magam, hogy mosolygom és olvasni akarom tovább. Tetszett a könyv humora, a helyzetek komikuma, persze túlzó és nem feltételnül életszagú, de mégis számomra olvastatta magát. Idő közben az is kiderült, hogy magyar az író. Semmit nem lehet róla találni, de ilyen részletességel csak magyar tudja leírni a vidéki valóságot. (Ha tippelnem kellene egyébként hölgyre tippelnék).

Egyértelműen sorozatról van szó, kérdés, hogy a folytatást kiadják -e majd. Én minden esetre azt is el fogom olvasni.

 

Értékelés: 4/5

Műfaj: regény

Sorozat:-

Ajánló
Kommentek
  1. Én