Abbi Glines - A ​végzetem

Mi ​történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret. Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret. A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik, míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni.

Pagen egy fiatal lány, aki látja a szellemeket, bár igyekszik nem tudomást venni róluk. Ez egészen addig sikerül is, míg az egyik el nem kezd beszélni hozzá. Az új szellem egy dekoratív srácé, aki egyre jobban megérinti a lányt nem csak  külsejével, hanem gondoskodásával is. Miután Pagen megorrol a focista fiúra, a suli legmenőbb srácára, aki úgy tűnik nem viszonozza érzéseit, elrohan Dank - a szellem - intelme ellenére és balesetet szenved. Ezt viszont csodával határos módon túléli agyrázkódással és egy törött bordával. A kórházi tartózkodás során kiderül, hogy Lief is érez iránta valamit, így bár egyre jobban érzi, hogy Dank vonzza magához, összejön a népszerű fiúval. Kapcsolatuk szépen alakul, azonban bár nem árulja el az okot, de az, hogy a szellemfiú minden estét vele tölt egyre szorosabb kapcsot alakít ki közöttük. Miután a srác egyszer csak felbukkan az iskolában, mint egy népszerű tinizenekar frontembere, Pagen egyre jobban rádöbben érzéseire, s az őt fenyegető veszély ezt egyre jobban előhozza. A fiú azonban miután úgy érzi túl közel kerültek egymáshoz egyszer csak eltűnik, mintha csak nem is létezett volna. A lány nehezen viseli elvesztését, egyre labilisabb érzelmileg, főként mivel egyre közelebb jut a rejtélyhez, hogy ki is lehet a fiú. Egy véletlen baleset látva szemtanúja lesz amint Dank megjelenik az utasok halálakor. Ezután összeroppan idegileg, hogy édesanyját megnyugtassa bevonul egy intézetbe, ahol mentálisan sérült lányok élnek. Itt összeismerkedik Gee-vel, a vadóc skizóval, aki mint kiderül minden este hallja, hogy Dank gitározik neki. Haza utazása után próbál normális életet élni, azon éjszaka ismét meghallja a gitár hangját. Követi ki a házból ahol Gee vájra, akiről kiderül, hogy ő szállítja vagy a mennybe vagy a  pokolba a halál után a lelkeket. Hogy ki Dank? Nos, ő pedig a halál! Aki azzal, hogy megszegte a szabályt és megmentette autó balesetekor a lányt arra ítéltetett, hogy a pokolba kerüljön. A lány meghozza áldozatát, lemond az életről azért, hogy megmentse a srácot, azonban úgy tűnik ez nem volt elég, ezért később mégis úgy dönt, hogy legyen értelme a fiú kínjának, ő visszatér az életbe. Ezzel a kettős áldozattal viszont megmenti a fiút, akivel most már nem próbálják meg legyőzni vonzalmukat. Liefről viszont kiderül, hogy ő sem ember.

Milyen a sztori? Néha bugyuta, mindenféleképpen ismerős és idegesítő, hogy ugyanazt olvassuk huszadjára is. Milyenek a szereplők? Pagen tipik okostojás, de egyszer mégis csak hirtelen őt akarja mindenki. Lief a szokásos jófiú, aki mindig a lány mellett áll. Dank pedig a tipik rosszfiú, aki nem árulja el, hogy miért de folyamatosan ellöki magától a lányt. Gee pedig a szokásos jófej mellék szereplő.

Ennek ellenére tetszett és érdeklődve olvastam, hogy mi fog kiderülni legközelebb. Nem a legfelemelőbb olvasmány, és ne már a halál egy tinédzser fiú?! mégis folytatni fogom. Legyen ez az én guilty pleasure-öm:)

A borító ismét nem tetszik. Ízlés kérdése, de a fiú kifejezetten nem vonzó számomra, a lány pedig túl dögös. A külföldi borítón Pepe szerepel. Kövezzetek meg, de nekem ez sem nyerte el a tetszésemet, úgyhogy inkább egy képet hoztam.

Értékelés: 4/5

Műfaj: Young Adult

Sorozat: Existence

Ajánló
Kommentek
  1. Én