Abbi Glines - Te ​vagy nekem a remény

A csalódott Cage és az összetört szívű Eva találkozása nem indul zökkenőmentesen. A lány, úgy tűnik, kezdetben utálja a fiút. Eva próbálja bezárkózni, és megvédeni magát egy esetleges újabb csalódástól. De Cage nem adja fel., minden alkalmat megragad, hogy a lány közelében lehessen. És ahogy az idő halad, Eva is rájön, hogy mindketten új reményt adhatnak a másiknak.

Amit az előző kötetnél hiányoltam, hogy nem volt semmilyen felvezetés, aki korábban olvasta az előzményt és szinte már nem is emlékezett arra, az azt sem tudta ki kivel van. Most emlékeztem Low történetére (talán mégsem volt annyira rossz, mint ahogyan annak idején értékeltem), vagy Cage annyira erős karakter volt, hogy rá muszáj volt emlékezni. Az előző könyvben bár főszereplő, mégsem ő a szerelmes pár egyik tagja mégis kiemeltem, úgyhogy inkább arra tippelnék, hogy mély nyomot hagyott.

Ebben a kötetben az ő szerelmes történetével ismerkedhetünk meg, ami meg kell vallanom főként az előzmények ismeretében elég meggyőző. Furcsa, hogy vidéki amerikában járunk, tehenekkel, meg traktorokkal, igazi country feeling. Cage-ből meg aztán pláne nem néztem volna ki, hogy ebben a közegben mozog és egy vidéki lány remegteti meg a szívét. Bár lehet, hogy pont ezért, mivel annyira nem szokványos közeg ez neki, viszonylag hamar rájön, hogy Eva több számára, mint egy vonzó lány. A körülmények (büntető munkáját végzi a farmon egy utolsó esélyként, hogy el ne veszítse sport ösztöndíját) azonban összejátszanak ellenük. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a lány elhunyt vőlegényét gyászolja. Cage azonban ki tudja rángatni a melankóliából, felébreszti benne azt a tüzet, amire Josh soha sem volt képes. Bár az érzelmi hullámvasutat ők maguk is generálják rendesen, mire ráébrednek arra, hogy ők bizony szeretik egymást, beleszól a lány apja is kapcsolatukba, elüldözi a fiút. Szerencsére viszonylag hamar áthágják ezt az akadályt is, így Eva és Cage párosa tovább léphet.

Összességében tetszett a könyv, a főszereplő karakterek erősek, igen még Eva-t is annak gondolom, az egyetlen mélyrepülés, hogy ne már, megint halott ex-barát?! Miért kell mindig a halált felhasználni az ilyen történetekben? Vagy meghal valaki, vagy pedig az ex kavar be. Minden esetre ettől elvonatkoztatva tetszett.

A külföldi borító valami borzalmas, szerencsére magyarul nem ezzel a ficsúrral jelent meg, de azért itt mutatom:

akkor nézzünk valami normálisabb montázst:

 

Értékelés: 4/5

Sorozat: Sea Breeze

Műfaj: New adult

Ajánló
Kommentek
  1. Én