Lakatos Levente - Szeress jobban!

Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival.

Történet és szereplők:

Barbibébi immár öt éve New Yorkban él, az édesapjához költözik az államokba miután egy elvakult rajongója az életére tör. Mivel gyűlöli és szégyelli azt ahogyan Magyarországon élt, így épp ellenkezőképp viselkedik, visszafogott és mindent eltűr a vőlegényétől Elliott-tól. A férfi kemény hímsoviniszta nézeteket vall a párkapcsolatok tekintetében, de a lány ezt is elnézi neki. Hazugság az élete főleg szexuális téren, de a férfi ebből semmit sem vesz észre. A lány csak akkor ébred tudatára annak hogyan is él, mikor lakótársa és barátnője kérésére besegít a House of Broken Hearts-ban, egy bárban, ami régi időket emlékét idézi, s ahol egy droggal átitatott eper elfogyasztása után egy idegen 'kerekseggű' férfi ágyában ébred. Bár semmi sem történt közöttük Barbi az elmúlt éjszakai viselkedése miatt a mérges magában és ezt a férfin vezeti le. Bár haragszik barátnőjére amiért ő Barbival egyáltalán nem foglalkozva egy másik lakótársul életéért aggódik - a Lola nevű lány ugyanis eltűnik az éjszaka folyamán - mégis besegít a keresésébe. A nyomozás során egyre közelebb kerül új ismerőséhez, Noel-hez, aki testi reakciót is képes kiváltani belőle, így szakít vőlegényével és enged a férfi csábításnak. Az ügy szövevényes és bonyolult, de képesek kibogozni és rájönnek ki rabolta el Lolát és megmentik a lányt a többi elrabolttal egyetemben.

Krisz barbi magyarországi legjobb barátja New York-ba indulása előtt rajtakapja barátját egy lánnyal, s csalódottságában egyedül indul a nagy almába. A repülőn megismerkedik Atlas Jones-szal, a számára ismeretlen Bloodflight harcossal és a hosszú út folyamán ráébrednek, hogy sok közös van bennük, Krisz reménykedik, hogy jól értelmezi a jeleket és ebben nem hozzátartozása is beletartozik. Mivel Barbi épp kiütve hever a bárban, Atlas felajánlja a fiúnak, hogy beviszik a városba, s közben egyre jobban vonzódnak egymáshoz, Krisz azonban egy személyes kérdéssel el is taszítja magától a férfit. New Yorki bolyongása során akár sorszerűen azonban Krisz megtalálja Atlas edzőtermét és az ott szerzett jegy segítségével Barbiék nyomozásában is részt vesz. Miután elkiséri a lányt a meccsre ismét találkozik a harcossal, akivel végig bulizzák az éjszakát majd együtt is alszanak, de csak alszanak.. Minél több időt töltenek együtt annál jobban kiismeri a férfit és látja meg a repedéseken a páncélján. Végül utolsó előtti éjszakáján a férfi bevallja neki múltját és megvallja, hogy titokban a férfiakhoz vonzódik. Bár Krisz később egy nővel látja csókolózni és ezért csalódottságában és féltékenységében elrohan, másnap elkiséri a férfit haldokló édesapjához a kórházba így a kapocs még erősebb lesz közöttük. Ezért nem meglepő, hogy Atlas megjelenik a reptéren mikor Krisz hazaindul és szeretne vele tartani.

Összegzés:

Bonyolult és szövevényes történet, melyet két nézőpontból, Barbiéból és Kriszéből ismerhetünk meg. Levente úgy írta meg, hogy néha csalódás volt, hogy hoppá megint átugrunk a másik szálra, szívesebben olvastam volna tovább az épp megismertet, elhúzta az orrunk előtt a mézes madzagot, majd váltott. Bár főként Krisz történeteinél éreztem ezt, nem volt zavaró, egy pár oldal után átzökkentem az is érdekessé vált, így nem bántam. Bár alapvetően szórakoztató irodalomnak tartom a könyvet azért akadnak benne szép és mélyenszántó gondolatok.

Ne gyárts problémákat! Hagyd hogy megtörténjenek a dolgok!

A félelem a boldogság egyik gátja.

Melyek akár klisések is lehetnének, a könyvbe azonban illenek és akár a szövegkörnyezetből kiragadva is jól csengenek.

Sokféle jellemet megismerhetünk a könnyűvérű nőcskétől a titokban saját neméhez vonzódó sportolón keresztül a szívtelen leánykereskedőig, a kötet hossza miatt bőven van időnk betekintést nyerni a kusza történtet minden részletébe. Barbi vonzalmának személyéről Noelről pedig kiderül, hogy magyar bűnöző aki New Yorkban bujkál, de ez a szál sem véletlen, hisz Krisz itthoni ügyei miatt felismeri a férfit és ezen a ponton is összekötődik a két történet.

Pár évvel ezelőtt olvastam a sorozat első kötetét és őszintén nem varázsolt el. Kétkedéssel vettem a kezembe ezt a könyvet emiatt, de kellemesen csalódtam. Sajnálom Levente, de úgy gondoltam főként a külső adottságaid varázsolták el az olvasó közönségedet, de rá kellett ébrednem, hogy nem így van. Most már szívesen elolvasnám a történet következő részét, mely gondolom majd Magyarországon játszódik és főleg az eddig általam nem említett Norka vonalra épül. Egy szó, mint száz ezt a könyvet már könnyű szívvel fogom ajánlani ismerőseimnek akik eddig érdeklődtek arról mit szólok a könyveidhez, sőt valószínűleg másik sorozatodba is beleolvasok, hátha azok is megütik a Szeress jobban által létrehozott mércét.

Értékelés: 4/5

Műfaj: romantikus

Sorozat: Barbibébi 2.

Monica McCarty - Az Őrszem

Arthur Campbell érzékeiről híres, és ha a helyzet úgy kívánja, felderítőként észrevétlenül beszivárog bármely csapat állásai mögé. Épp ezért Robert the Bruce különös feladattal bízza meg: férkőzzön az ellenséges MacDougall klán soraiba, amelynek vezetője nem más, mint Arthur apjának kegyetlen gyilkosa. A szívében bosszút forraló harcos azonban nem várt akadállyal találja magát szemben – egy mézszőke hajú szirén vonja bűvkörébe, aki történetesen a klánfőnök lánya. A közelgő háború veszélye egymás karjába sodorja őket, míg végül a harcosnak el kell döntenie, mi a fontos.

Történet és szepeplők:

Athur Campell immár 2 éve kémkedik az angolok között, bár szíve Robert királyhoz húzza. Elérkezett azonban az utolsó feladat, melynek teljesítése nem csak a lázadóknak hozhat sikert, hanem személyes bosszút is állhat apja gyilkosán. Egy dologgal nem számol, mégpedig azzal, hogy Lornei-i John lánya túlságosan is vonzó lesz számára, többet jelent majd a küldetésnél. A lány először apja utasítására tartja szem előtt a férfit, később azonban már azért, mert nem tud ellenállni a késztetésnek, hogy a közelében legyen. Éles megfigyelő kézségének köszönhetően azonban észreveszi, hogy nincs minden rendben a lovaggal. Bal kézzel vív (így is meglehetősen jól), holott jobb kezes, mintha csak tompítani akarná tudását. Emellet megérzi a közeledő veszélyt is. S bár emiatt az utóbbi tulajdonsága miatt a férfit sokat csúfolták ezért igyekszik titkolni, a lány csak még vonzóbbnak találja. Elérkezik azonban az a pillanat mikor a férfi nem tagadhat tovább, muszáj bevallani Anne-nek, hogy ki is valójában és hiába bizonygatja, hogy nem szándékosan tévesztette meg a lány megorrol rá. El azonban még ekkor sem árulja. Nem is kell. Időközben apja rájön az átverésre és még az éjszaka folyamán fogságba ejti Arthurt és kinzásoknak veti alá. A lány mire megtudja, hogyi mi történt már késő, a férfi kegyetlen kínokat él át, de sikerül kikerülnie Lornei John karmai közül. A végső ütközetben, mely Robert király győzelmét hozza végre bosszút állhat apja gyilkosán, már nyakán a kardja, azonban Őrszem nem akar megbocsáthataltan dolgot elkövetni Anne ellen, így inkább megkegyelmez apja életének, s így elnyeri  a lány kezét.

 

Arthur Campell egy vérbel kém, aki beépül Edward király udvarába és olyan titkokra derít fényt és juttat el a Robert de Bruce-hoz, melyek egyre több sikert hoznak a skót királynak. Ráadásul természetfeletti képességekkel rendelkezik, s ezek segítik a rajtaütések során, megérzi a veszélyt, ha épp az érzelmei nem tompítják el azokat, mint apja gyilkossága esetében is. Emiatt magába fordul, nem keresi az emberek társaságát és minél jobban igyekszik elrejteni tudását. Csak Anne-nek sikerült fogást találnia rajta életvidámságával és kitartásával.

Anne egy okos stratégia, aki imádja az apját és bármit megtenne azért, hogy végre vége legyen a háborúnak, természetesen úgy, hogy az apja által választott oldal győzedelmeskedik. Szimpatikus karaktert ismerhetünk meg személyében. Segít a háború túlélőinek és azoknak a családoknak ahol nem tért haza a férj a csatából. Egyetlen hibája, hogy vakon bízik apja értékítéletében, de ez is érthető, hisz a családjáról van szó.

Összességében:

Mikor kiderült, hogy mi okozza majd a fő konfliktus forrást a főszereplők között azt gondoltam, na ez egy jó regény lehet. Valamiért azonban mégsem sikerült teljesen megszeretenem. Ritkán fordul elő ilyesmi, de a női karakter szimpatikusabb volt számomra, mint a férfi. Anna józan gondolkodású, pacifista és értelemes lány. Az Őrszem viszont nekem túl érzelemmentes és zárkózott jellem volt, kettőjük kapcsolatára is rányomta bélyegét az ő személyisége. Nem éreztem azt a túláradó szerelmet ami elméletileg közöttük lángra lobbant és ez nem a történet hibája. McCarty hozza a formáját, tetszetős és fordulatos a sztori, mégsem volt tökéletes.

Értékelés: 3/5

Műfaj: Romantikus

Sorozat: Felföld rettegett fiai 3.

Monica McCarty - A Sólyom

Erik MacSorley-nál senki sem ismeri jobban a tengert: még sohasem találkozott olyan széllel, amelyet ne tudott volna legyűrni, sem olyan asszonnyal, akinek szívét ne nyerte volna el. Egészen addig, amíg az ír partoknál ki nem húz egy fiatal nőt a vízből. Erik magával viszi a lányt, aki nem más, mint Lady Elyne de Burgh, az írek leghatalmasabb nemesének bátor gyermeke. Bár Ellie megpróbál ellenállni a férfi vonzerejének, Erik vágya megtöri az ellenállását, szívében eddig ismeretlen érzéseket keltve. A két fiatal lassan kibontakozó szerelmét azonban veszély fenyegeti.

Történet és szereplők:

MacSorley híven támogatja Robert Bruce ügyét, közben azonban meg kell menteni egy bajba jutott lányt. Nincs más megoldás, mint lényegében elrabolnia a nőt aki egyértelműen nem a zsánere, azonban míg Spoon szigetén időznek, mivel az angolok ellepik a tengert, egyre inkább érdeklődik a mindig okoskodó és dacos Ellie iránt. Lady Elyne csapdába esve azt hazudja az őt elrabló kalóznak, hogy dajkaként dolgozik a Burgh családnál. nem is nehéz eljátszania szerepét, hiszen anyja halála után ő felel kisebb testévei neveltetéséért. Bár van egy vőlegénye élete sótlan és unalmas, holott ő maga kalandok után vágyna. Nos ezeket a kalandokat megkapja Sólyomtól a kalóztól miközben egyre közelebb kerül a férfihoz. Mivel hetekig összezárva élnek a szigeten elkezdenek kettesben felfedezni azt és bár a lány már tudja, hogy beleszeretett a férfiba, Sólyom nem akarja elfogadni ezt a lehetőséget. Ő a nőknek, a tengernek és a háborúnak él, nem akarja kitenni ennek a lányt még azután sem, hogy beteljesedik szerelmük, holott ekkor már kötelessége lenne. Mikor el kell hagynia  a szigetet, hogy erősítést biztosítson királya számára és felajánlja a lánynak, hogy feleségül veszi, nem csak, hogy kikosarazzák, de meg kell tudnia, hogy szíve választottja nem egy egyszerű dajka, hanem maga Lady Elyne de Burgh az írek egyik leghatalmasabb nemesének lánya. Miután elválnak útjaik Ellie egy ideig még vár a férfira őrizve titkát (eddigre megfejti, hogy a lázadók egyikébe szeretett bele), azonban egy idő után feladja és elkezdni szervezni esküvőjét vőlegényével. Erik a házasságról tudomást szerezvén rohan a szeretett nőhöz és elrabolja őt az esküvőről, megvallja érzéseit. A lány csak később árulja el, hogy igazából nem is őt veszi el a vőlegény, hanem húgát aki iránt idő közben gyengéd érzelmeket kezdett tanúsítani.

Erik MacSorley egy hanyag, nagyképű rettenetet nem ismerő szerencse fia. A tengeren mindig minden helyzetet sztoikus nyugalommal old meg, hiszen tudja, hogy a szél neki fúj. A nőket sem veti meg, főként a dús idomokkal rendelkezőket, ezért felfoghatatlan számára, hogy hogyan vonzódhat egy olyan átlagos nőhöz, mint Ellie. Miután azonban ráébred arra, hogy akkor is ezt  nőt akarja, már semmi nem állíthatja meg abban, hogy megszerezze őt.

Lady Elyne de Burgh a családja gyönyörű tagjainak árnyékában nő fel. Bár ő maga sem csúnya, azért azt el kell ismernie, hogy sokan nem néznek rá kétszer. Mégis a szigetek egyik legvonzóbb férfiába szeret bele és nem csak a külseje miatt. Nem tud ellenállni az életfelfogásának és a kalandvágyának, a tűznek ami a férfiben lobog és ami benne is él legyen az bármily mélyen eltemetve.

Összegzés:

Ez a rész számomra érdekesebb volt, mint az első. Lehet, hogy klisés, hogy az ellenállhatatlan lovag beleszeret a szürke kisegérbe, de ebben a kötetben mégis működött az a bizonyos kémia. Tetszettek a párbeszédek, a csipkelődések és mindkét karakter érdekesebb volt mint az előző kötetben megismertek. Tetszik, hogy az írónő utánanézett a szereplőknek és megpróbálta hitelesen megírni a történetet. Az egyetlen jelenet ami nem tetszett a hajóban hatalmas vihar közepette hánykolódós romantikus szösszenet. Ez egy romantikus regény kérem szépen, nem pedig egy fantasy! Márpedig amit kitalált az író, azt nehezen tudom elhinni, hogy kivitelezni lehet..:) Itt kicsit túlzásba esett. Ettől függetlenül egy érdekes romantikus történetet olvashattam Monica McCarty-nek köszönhetően. Tetszett.

Értékelés:  4/5 (az ominózus hajós jelenet miatt)

Műfaj: romantikus

Sorozat: A Felföld rettegett fiai 2.

 

Monica McCarty - A Harcos

William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét… Tor MacLeod, a páratlan kardforgató a klánjának él. Felkérik, hogy képezze ki és vezesse Robert the Bruce maroknyi, ám annál félelmetesebb csapatát.

Történet és szereplők:

Tor MacLeod csak a klánjának és annak felemelkedéséért küzd, elkerülve azt, hogy választania kelljen a felkelők és az angolok között. Ezt viszont nem mindenki nézi tétlenül, Fraser álnokul kiterveli, hogy fondorlat révén elveteti vele a lányát, hogy végre a skótok mellé álljon. A csel tervei szerint sikerül, a klánvezérnek el kell vennie kisebbik lányát Christinát, mivel egy éjszaka megbecsteleníti azt. Azt azonban nem tudja, hogy a férfi csak azért fogadja el a lányát, mert így megmenti klánját egy háborútól azzal, hogy elfogadja az ajánlatot, hogy egy elit sereget képezzen ki Robert the Bruce számára. Hazaviszi a lányt és elkezdi a harcosok kiképzését azzal azonban nem számol, hogy egyre jobban vonzódik a gyönyörű Christinához és bár az emlékei nem engedik kezd megbízni benne. Nem feledi, hogy szüleit azért gyilkolhatták meg, mert édesanyja olyan emberben bízott, aki visszaélt ezzel a bizalommal. Mikor szinte lelepleződnek meg is gyanúsítja a lányt, hogy az ő hibájából történtek miatt majdnem kiderült a titkos alakulat léte. A lány emiatt kolostorba akar vonulni testvére példáját követve, azonban út közben megtámadják őket az angolok. Tor ekkor ébred rá arra mit is érez valójában és a lány megmenekülése után már nem tagadja érzelmeit

A rettenthetetlen Wallace említésével indul a történet és hasonló karaktereket is vonultat fel az író. Tor tipikus példája a családjáért és klánjáért élő skót legendának. Magas, izmos, legyőzhetetlen harcos, fel kell kötnie a fehérneműjét annak a lánynak aki meg akarja hódítani a szívét.

Christina egy gyönyörű skót lány, akit nem ejtettek a fejére, s bár apja mindent megtesz annak érdekében, hogy letörje önbizalmát Tor mellett kiteljesedik. Kitartásával és szeretetével, illetve idővel sikerül elgyengítenie a klánvezért.

Összességében:

Nyitó kötet, melyből megtudhatjuk, hogy nagyjából mire számíthatunk a sorozat további részeiben. Megtörhetetlen, rettentő harcos aki találkozik egy számára ellenállhatatlan hölggyel, aki aztán elnyeri szerelmét. A sorozatban sok ilyen férfi karaktert ismerhetünk meg lévén a titkos alakulat 9 tagból áll, kíváncsi vagyok milyen bonyodalmakkal kell a többieknek szembe nézniük. Főként a Tor számára ellenszenves McRuairi kötetét várom.

Értékelés:3,5/5

Műfaj: romantikus

Sorozat: A Felföld rettegett fiai 1.

 

J. R. Ward - Az árnyékok

Trez „Latimer” Árnyékként él és dolgozik az emberi világban ezzel a kitalált személyazonossággal. Kisgyermekként a szülei eladták a S'Hisbe faj királynőjének, Trez viszont elszökött, és bártulajdonosként évek óta a New York állambeli Caldwellben él. iAmet mindig is egyetlen cél vezérelte, megóvni testvérét az önpusztítástól. Már úgy érzi, hogy kudarcot vallott, amikor Trez életében megjelenik a kiválasztott Selena.Treznek muszáj újra életcélt találnia, különben örökre elveszíti önmagát és a lelkét. iAm pedig, a testvéri szeretet nevében, arra készül, hogy meghozza a legnagyobb áldozatot…

Ebben a kötetben a történet fő vonala az Árnyékok köré fonódik. Trez végre rátalál a boldogságra a kiválasztott Selena személyében, azonban a nő halálán van. A férfi mindent megtesz annak érdekében, hogy az utolsó napjai a legédesebbek legyenek számára, legyen szó hullámvasútról vagy egy magasban épült étteremben eltöltött vacsoráról. Arról is megfeledkezik, hogy tériszonya van, csak az számít, hogy mit érez a kiválasztott. Közben a feje fölött lebeg, hogy S'Hisbe-ben a királynő, bár új gyermeknek adott életet, annak nem voltak megfelelő paraméterei, így neki kell beteljesítenie végzetét. Minderre már csak pár napja maradt. Ez idő alatt megélnek mindent a kiválasztottal a tökéletes boldogságot a bánatot és a veszekedést is.

iAm egész élete arról szólt, hogy valahogyan megmentse testvérét, saját magát is feláldozva újra ellátogat S'Hisbe-be, ahol találkozik a cseléddel. Szinte egyből mély érzéseket táplálnak egymás iránt, így hamar eljutnak a beteljesülésig.

A mellékszálak természetesen ebben a könyvben is fontos szerepet kapnak. A könyv szinte első harmadában nem az árnyékok története dominál. A testvériség tagjai élik tovább életüket, heccelik egymást, főként Lassitert.
Xcor és Layla továbbra is találkozgatnak, bár a lánynak bűntudata van emiatt, míg rá nem jön, hogy a férfi motivációja idő közben megváltozott. Bármikor megtámadhatta volna a királyt, hisz tudja hol lakik, azonban úgy tűnik ő inkább védelmezi a kiválasztottat. Mikor ezzel szembesíti a banditát az nem vállalja fel az igazságot, hanem felmenti a lányt az egyezségük alól. Annak ellenére, hogy korábban még Throe-t is elüldözte az emberi közül a véleménykülönbség miatt. Throe ugyanis továbbra is végezni akar a királlyal. Quinn testvére Lucas is kiemelt szerepet kapnak a történetben. Előbbi azzal, hogy megnyomorított testével nem akar tovább élni, míg R

hage a pánikrohamaival. Nem érti az ő története miért végződik happy end-del, míg másokra a kínok kínja vár.

Vártam ezt a kötetet, az Árnyékokban nagy potenciált láttam arra, hogy egy lebilincselő történetet írhasson hozzájuk Ward. De főleg a könyv első részében ez elmaradt. FTT kedvelőként természetesen szívesen olvastam a testvérek mindennapjairól, bár volt akit csak megemlített az írónő, szerencsére kedvencem V elég sokszor megjelent. Trez és Selena története viszont valamiért nem fogott meg. Csűri csavarja a mondatokat Ward, hozza a saját stílusát. Terjengősen, egy-egy mondatot más szavakkal, de ugyanazon tartalommal egymás után leír,  azonban most úgy éreztem ez csak a kötet hosszának növelését szolgálja. A homor, a brutalitás vagy akár az erotika az ő asztala, nekem ezek az érelem leírások nem igazán jöttek át. Egyedül akkor éreztem igaznak a történéseket, mikor Selena bepipul és összetöri a berendezés egy részét bánatában és haragjában. Szerettem volna többet megtudni az árnyékokról, hisz például Rhev könyvében részletesen leírja milyen a manipulátorok. A S'Hisbe-ről viszont nem tudtunk meg sokkal többet, mint amit már eddig is tudtunk. Még a kiválasztott Selenat is manipulátor szokások szerint búcsúztatják el. Ettől függetlenül drukkoltam nekik, nem gondoltam, hogy Ward meglépi a váratlant.

iAm és a cseléd kapcsolata inkább felkeltette az érdeklődésemet, de nem ők vitték a fő vonalat. Ettől függetlenül kíváncsian vártam hogyan oldja meg Ward a gordiuszi csomót és tesz mindenkit boldoggá. Hisz így vagy úgy, de minden testvér (vagy Rhev) megtalálja saját kötetének végén az áhított szerelmet.

Nos ebben a kötetben ez csak félig-meddig történt meg. Számomra nem teljesen világos, hogy miért volt szüksége arra iAm-nek, hogy Trez mellette maradjon, hiszen a magyarázat mi szerint egész életében eddig csak érte élt, most vissza kell adni a kölcsönt pont az ellenkezőjét bizonyítaná. Pont ezért a tudatnak, hogy Trez a szeretett nővel van mégha ezt az Árnyékban is teszi boldoggá kellene tennnie iAm-et. De ez az én véleményem, az irónő valamiért másként gondolta. Lehet, hogy túl sziruposnak találta volna, ha mind a két testvér történte boldog véget ér. A logikai bukfenctől eltekintve egyébként nekem tetszett ez a befejezés, gondolom valahogyan enyhíti majd a következő kötetekben az írónő Trez számára.

 

Értékelés: 4/5

Műfaj: Romantikus

Sorozat: Fekete Tőr Testvériség 13.

 

 

C. J. Roberts - Megigézve a sötétben

A The Dark Duet második kötete – a Captive in the Dark izgalmas, bizsergető, mozgalmas folytatása. Mi a bosszú ára? Calebet egy titokzatos pakisztáni férfi tartotta fogva szexrabszolgaként. Kiszabadulása óta olyan adósságot cipel, amit csak vérben lehet visszafizetni. Az út hosszú és bizonytalansággal teli, de Caleb és Livvie számára minden véget ér. Vajon Caleb képes odadobni a szeretett nőt a bosszú kedvéért? Vagy meghozza a végső áldozatot?

Történet és szereplők:

Livvie a törvény kezére kerül, az ügy felgöngyölítése céljából egy FBI ügynök és egy szociális munkás/pszichiáter lesz a segítségére. A lány összetört, hiszen elveszítette Caleb-et, történetük felidézése nem csak a nyomozást segíti elő, hanem neki is segít feldolgozni azt a fájdalmat, amit elszenved a férfi elvesztése miatt. Igen, tipik, a fogvatartott beleszeret a kínzójába. Az FBI is Stockholm-szindrómára gyanakszik, azonban minél többet hallanak a sztoriból annál nehezebben tudják függetleníteni magukat attól. Cica tökéletes részletességgel tárja eléjük mindazt amit átélt. Egy kastély fogságában élnek, melyben beteg emberalázó partykat tartanak. Mivel Caleb szeretné bizonyítani magának, hogy képes elengedni a lányt így desszertként  szolgálja fel őt, vagy házigazdájuknak adja kölcsön. Azonban pont az ellenkező hatást éri el és rádöbben, hogy a lány az övé, egyedül hozzá tartozik. Így elveszi tőle a legnagyobb kincsét, szüzességét. Innentől kezdve egy esélyessé válik a történet, hiszen Rafiq-nak így már nem fog kelleni a lány, nem fogja tudni felhasználni a bosszújához. Miközben a jelenben Reed nyomozó megfejti ki is ez az ember, a múltban Caleb is megtudja ki az ő legjobb barátja, az egyedüli családja, Rafiq, tehát nem sokat teketóriázik, végez vele. Livvie-vel mégis megmenekülnek, de férfi múltjától nem tudnak, így elengedi a lányt, hogy bebizonyítsa mind kettőjük számára, nem csak az agymosás következménye a lány szerelme.  Így kerül végül Cica az FBI kezébe, s ekkor derül ki, hogy bár a lány a férfi elvesztését siratja, Caleb nem halt meg, csupán az ő számára...

Livvie egy makacs és önfejű teremtés, az első könyvben ha jól emlékszem jobban kedveltem. Értem én, hogy Caleb különböző jelzései miatt néha azt gondolja, hogy többet megengedhet magának, mint amit a helyzet sugallna, de ahhoz képest, hogy milyen okos túlélőnek kiálltja ki a könyv, néha pofán tudtam volna verni, mikor Caleb direkt figyelmeztette, hogy maradjon csendben, de neeem, ő felkiált! arról nem is beszélve, hogy ha még egyszer elolvastam volna azt a szót, h könnycsepp, eret vágtam volna. A történet egészét tekintve szerethető karakter, főleg akkor amikor az FBI-osokkal vív csatát, ha Calebbel ketten voltak is rendben volt, de mikor emberek közé kerültek egyből egy ostoba liba lett, nem megzabolázhatatlan. De mivel extrém szituációban ki tudja az ember lánya hogyan cselekedne, főleg ha egymással ellentétes jelzéseket kap, nem lehet elítélni.

Caleb tipik megtört kemény fiú, akinek érzései támadnak a fogvatartottja irányába. Gyermekkorában megtörték és addig nem is döbben rá, hogy mi lett belőle, míg nem találkozik Cicával. Nem ismeri mi az a szeretet vagy szerelem, de tudja, hogy valami olyasmi amit a lány iránt érez. Magának és csak magának akarja Livviet. Az ENYÉM! kinyilatkoztatása kicsit FTT-s volt, de kifejezte érzéseit. El kell ismernem, hogy meglepődtem mikor a könyv elején, hogy az írónő kinyírta a karaktert és megnyugvással töltött el mikor kiderült, hogy mégis csak él. Annyi szörnyűséget kellett átélnie, annyi csalódással kellett szembenéznie, hogy ha egy szereplő megérdemli a boldogságot, vagy valami ahhoz hasonlót, akkor az Caleb.

Reed ügynök és Sloan karakterét minél jobban megismertem annál jobban felkeltette az érdeklődésemet. Volt egy olyan rész amikor azt hittem elmegyünk az ő kapcsoltuk felé, de aztán visszakanyarodtunk Calebékhez. Van egy olyan érzésem fognak még ők saját könyvet kapni. Szívesen is olvasnám. Egyelőre meglepődve láttam, hogy a Kölyök kapott külön történetet.

Összegzés:

Még mindig nem egészen értem, hogy lehet jelenleg ez a könyv a 18. legjobb romantikus irodalom a molyon. Igen a vége happy end, de számomra ez nem romantikus történet. Érdekes, extrém, vérforraló de nem romantikus. A 95%-os értékelést viszont megértem. Néha bosszantott Livvie állandó bőgése és ostobasága, de ezt az érzést elnyomta, hogy tudni akartam mi fog történni, főként miután kiderült, hogy Caleb nem halt meg illetve, hogy több van itt háttérben, mint eredetileg gondoltuk. Megint muszáj egy összehasonlítással élnem, nekem a történet Tiffany Reisz Eredendő bűnösök sorozatára emlékezetet és nem csak a BSDM vonal miatt, azonban valamiért ez sötétebb és magával ragadóbb, több érzés van benne, nem csak sima pornókönyv, mondom ezt úgy, hogy T. R. sem az, kedvelem az ő sorozatát is. Viszont ez a két kötet pont elég volt belőle, jókor hagyta abba az író. Van még egy rész, az Epilógus, de ez már nem hinném, hogy érdemben hozzá tudna adni a sztorihoz.

Értékelés: 4,5/5

Műfaj: akkor legyen romantikus

Sorozat: A sötét páros